Szent Mihály Plébánia

Szeged-Szentmihály

Palánta utca 2.

6710

Szeged-Szentmihály Szent Mihály Plébánia
A szeged-szentmihályi Szent Mihály Plébánia honlapja

Egyházmegyei ifjúsági lelkigyakorlat…

Valami egész más módon

Április 30. és május 2. között Szeged-Szentmihályon az Antióchia Közösség harmadízben adott otthont ennek a találkozónak Thorday Attila atya jóvoltából. Akik újként érkeztek tizenegyen erre a majdnem három napra, valami egész más módját tapasztalhatták meg a lelkigyakorlatos létnek, mint amit eddig megszokhattak.
Az egész hétvégét fiatalok találták ki, s vezették. A ráhangoló előadásokat is ők mondták, megnyitva társaik előtt életük egy-egy fejezetét. Sok téma közt szó esett egy kis önismeretről, az imádságról, Krisztus követéséről, s arról is, hogy miként élheti meg egy fiatal az egyházhoz tartozását a mai világban. Az előadások utáni kiscsoportos beszélgetések igazi szeretetközösséggé alakultak, ahol mindenkit szívesen hallgattak meg, akár az örömeiről, akár a bánatairól, vagy a kételyeiről beszélt.
A felnőttek, s szülők is kivették a részüket a munkából. A háttérben szolgálva finom sütemények és afféle támogató segítség és szállásadás formájában voltak jelen a fiatalok számára. Ugyancsak a felnőttek segítenek az előadások összefésülésében, biztosítva ezzel azt, hogy az Egyház tanítása is megfelelő súllyal megjelenhessen a fiatalok mondanivalójában.
Nagyon vidám, de egyben nagyon mély Hétvégét élhettünk át a Fiatalokkal együtt sok éneklés, játék és oldott hangulatú étkezések mellett. A résztvevők egyike így nyilatkozott a találkozó vége felé: Annyi önzetlen szeretetet kapott, hogy szinte képtelen befogadni azt.
Reményeink szerint évente kétszer, tavasszal és ősszel szeretnénk újra és újra megrendezni ezeket a találkozókat, ahol mások is megtapasztalhatják majd ezeket az örömöket.

Noé Zoli és Gabi, Attila atyával

Kérdése van?

Vélemény, hozzászólás?

Hivateli rend a Szent Mihály Plébánián

Plébániai hivatalos ügyintézés esetén kérjük, keressék a plébániagondnokokat, illetve a templom gondnokot az alábbi elérhetőségeken:

Templomgondnok és liturgikus munkatárs:

Fejes Ferenc, telefonszáma: +36 20/562-85-57

Hitoktató:

Gilicze Attila, telefonszáma: +36 20/323-81-70

Plébániagondnok és irodavezető:

Piros Adorján, telefonszáma: +36 30/490-10-80

Családi napközi megbízott vezetője:

Szendrényi Marietta, telefonszáma: +36 30/249-77-50